A társas-ág társas ága...

Mint már említettem, azt hiszem, nálunk belépődíjas lassan a látogatás az állatok sokaságára való tekintettel, az állatkert szokásaira fennhajazva, fenntartási költségeket csökkentendő vala. Vagy bárkát építünk a negyedik alá, ha netán odáig csapna az árvíz, mi már megtettük a biológiai sokféleség megmentésére való lépéseket, Noé által kipocsolyázott úton, az Ararat felé...

Edward Hicks festménye Noé bárkájáról (Forrás: wikipédia)

A mi kis kertünkben megforduló-található állatok dél-amerikai halak, ázsiai halak, kaliforniai kék rák, madagaszkári tarka gekkó, garnélák, dzsungáriai törpehörcsög és törpenyúl. A vízi lényeket és akvárium lakókat valamint a hörcsögöt a ketrecben már a kezdetektől fogva érdeklődéssel nézte, de ezen kívül semmi reakció, támadási készség, ugatás, kiabálás, nyüszítés nem történt. A törpenyúllal való barátságot tartottuk a legnagyobb kihívásnak.
Első "összeeresztéskor az arénában" még Max a dobozából figyelte, mi a szösz az ami ott ugrál, ami akkor még éppen nagyobb volt nála, Zsömi a törpenyúl, tudomást sem véve a kutyáról, lefitymálva őt, kergette a kis takaróját a szőnyegen.
Második alkalommal már a kutyából előjött a "játszani kéne" ösztön, mire is, ráugrott a nyúl hátára, amitől az Fittipaldi stílusgyakorlatokat lekövet(hetelenül)ve landolt a biztonságot adó ketrecébe, ahova Max a mai napig nem követi, valamiért tiszteletben tartja (Zsömi nagy szerencséjére (?) )

Ekkor elgondolkodva a dolgokon Cesar Millan "tanítását" ismételten elővéve - mint nálunk számtalan alkalommal -,  rájöttünk hogy a törpenyúlnak azért nincs annyi esze mint a kutyának, így Maxet kell tanítani toleranciára a nyúllal szemben, hogy ne ugráljon rá.
A fokozatosság elvét betartva, minden alkalommal, kicsit több időt és közelebb egymáshoz engedéssel, egyikünk a nyúlra koncentrálva, másikunk a kutyát nyugodt megadásra és maradásra tanítással, hihetetlen gyors ütemben és jól haladtunk.
1-2 nap elteltével már a nyúl sem menekült mint egy zsákmányállat és a bulldogból sem az ősi ösztönök törtek elő, hanem érdeklődve szaglászták egymást, persze Maxet még mindig figyelmeztetve-fegyelmezve, sokat dicsérve a hihetetlen kitartásáért. Ne felejtsük el, hogy itt egy alig 8 hetes kölyökkutyáról beszélünk...
Néhány napos tréning után elértük, hogy igaz, felügyelet mellett azért, de jól elvannak egymással.

Maraggyá'  má

Ügyes vagyok?

Most már én is megszagolom...

Apropó tanulás....Sokan mondták nekem már régen is, hogy a kutyát egy éves kora előtt felesleges tanítani, mert nem megy neki....persze aki próbálkozott már és van/volt kutyája, az tudja ez, csacsiság.
Nekünk 8-9 hetes korára már ül, fekszik, gyere ide, apportírozik (igaz néha elkalandozik a gondolata, de egy jó dícséret és nem jutalomfalatért cserébe igen jól ösztönözhető) hallgat a nevére, és már tudja a konyhából ki kell mennie ha mi leülünk enni - azért még mondani kell neki néha, de egyre kevesebbet - és addig be sem jön míg valaki ül az asztalnál és ezután kapja meg ő a kaját amit szépen ülve megvár, nem ugrál össze-vissza őrült módjára.

Ül...

...fekszik...

...marad....nem fázik...

Kutyapelenkát is szépen megtanulta használni, néha van csak előforduló "baleset" , de nem ez a jellemző. Mivel amíg az összes oltást meg nem kapta, nem tudjuk levinni, így a szobatisztaság szabadban végzendő tanulása későbbre marad, de a nyakörv felszerelését ülve, valamint hordását, már az első nálunk töltött héten szépen megtanulta, a póráz használatával is mindig egyre jobban haladunk - itt is a "kutyákkal suttogó" (Cesar Millan) módszereit alapul véve, mint megannyi - sőt, szinte minden (!) - esetben.
 Nálunk a család mindhárom tagja "falkavezér" és próbálunk sokat foglalkozni vele, párom is abban a szerencsés helyzetben van, tudja vinni magával dolgozni, így keveset van egyedül, tudunk rá időt szakítani, de hát ezért is kellett...

...pénzt keres...

Szóval a társaság társas ágát jól viseli, de folyamatosan tanul és persze még belépődíjat sem kezdtünk el szedni....még.. :-P